Magyar szentek és boldogok I.
Az első kisív bélyegképein a Szepeshelyi Szent Márton-főoltár magyar királyszenteket ábrázoló táblája látható, rajta: Szent László, Szent Imre és Szent István. A kibocsátás különlegessége, hogy a kisív alapváltozata mellett speciális változat és egyszín-nyomat is megjelenik. Kara György tervei alapján a Pénzjegynyomda gyártotta. Az újdonság augusztus 14-től kapható a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. A boldoggá avatás és a szentté avatás annak az ünnepélyes kijelentése, hogy az elhunytat Isten felvette a szentek, illetve boldogok társaságába. III. Sándor pápa volt az első, aki megkülönböztetett egyetemesen elismert szenteket és helyi tiszteletnek örvendő boldogokat. Ekkortól használják megkülönböztetésre a sanctus (szent) és a beatus (boldog) terminusokat. A boldoggá avatás és a szentté avatás részletes rendjét VIII. Orbán pápa határozta meg, s ez csekély változtatásokkal máig érvényes. Magyarország máig több mint 50 szentet és boldogot adott a világ katolikus közösségeinek. A filatéliai sorozat első darabja a magyar királyszenteket ábrázolja. Az egyforma magas, gondosan megmintázott figurák statikusságát egymás felé hajló attribútumok dinamizmusa ellensúlyozza. Heraldikailag jobbról a középkorú, liliomos pártázatú koronás Szent László áll. Középen az átszellemült arcú, fiatal Imre herceg látható. Mellette bal oldalt az idős, tiszteletet parancsoló Szent István király áll. Páncélzata Luxemburgi Zsigmond korát idézi, jobb kezében hosszúszárú arany jogart, baljában hatalmas országalmát tart.
Típus | FDC |
Rövid leírás | A magyar szentek és boldogok tematikát a Magyar Posta több évre áthúzódóan bélyegkibocsátásán keresztül mutatja be. |
Gyártó nyomda | Pénzjegynyomda |
Kiadás éve | 2013 |
Kibocsátás időpontja | 2013. augusztus 14. |
Téma | vallás |
Tervező | Kara György |