Művészetek2013: Országház II. – Kupolaterem

2 080 Ft

Termék azonosító: 2013200060012

A sorozat részeként 2013-ban megjelenő, nyolc bélyegképet tartalmazó alkalmi kisív a kupolaterem és a díszlépcső-csarnok néhány jellegzetes részletét örökíti meg, középen az Országház-sziluettel díszített szelvény található. Hajdú József művészfotóinak felhasználásával, Domé Eszter grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda gyártotta. Az újdonság szeptember 3-tól kapható a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. Az Országház kupolaterméhez a főbejárattól a díszlépcső-csarnok vezet, ahol helyet kapott a tervező Steindl Imre bronz mellszobra (1904, Stróbl Alajos alkotása). A csarnok mennyezetét tartó oszlopok közül kitűnik nyolc sötétvörös színű, hat méter magas és négy tonna súlyú gránit sziklatömb. A mennyezetet Lotz Károly allegorikus freskói díszítik. A tizenhatszögletű, 20 méter átmérőjű kupolacsarnok ad otthont a Magyar Szent Koronának, a jogarnak, az országalmának és a kardnak. Csillagmennyezete 27 méter magas. Az impozáns csarnok az épület szerkezeti és gondolati középpontja. A főbejárati oldallal együtt ez volt az Országház legkorábban elkészült része, mivel már 1896-ban itt tartották a millenniumi ünnepi ülést. Erre az eseményre hozták be először a Magyar Szent Koronát az épületbe, amelyre a főlépcsőházban elhelyezett, a kezükben a koronázási jelvényeket tartó apródszobrok emlékeztetnek. A kupolacsarnokban tizenhat uralkodó szobra és címerpajzsa ad rövid áttekintést Magyarország ezeréves történetéből. (Forrás: orszaghaz.hu  hu.wikipedia.org)

Típus FDC
Rövid leírás A budapesti Országház a világ egyik legszebb középülete. Különleges építészeti megoldásait 2012 óta új filatéliai sorozat dolgozza fel és mutatja be.
Gyártó nyomda NY Biztonsági Nyomda Nyrt.
Kiadás éve 2013
Kibocsátás időpontja 2013. szeptember 3.
Téma művészet,épület
Tervező Domé Eszter