Örkény István (1912–1979) Kossuth-díjas író, gyógyszerész, az Újhold társszerkesztője, a világirodalmi rangú magyar groteszk próza megteremtője. Gyógyszerészként, majd vegyészmérnökként szerzett diplomát. A háborúban szovjet hadifogságba esett, hazatérve dramaturgként és íróként tevékenykedett. A stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot. Nemcsak Magyarországon, de a világirodalomban is újdonság volt a rendkívül rövid, tömör, filozofikus vagy groteszk írásmód. 1967-ben mutatták be a Tóték című drámáját, amit később több nyelvre is lefordítottak. Ez hozta meg számára a világsikert. Solti György (1912–1997) karmester, zongoraművész. Zeneakadémiai tanulmányai után a budapesti Operaház korrepetitora volt. 1942-ben elnyerte a genfi zongoraverseny első díját, és ezzel megalapozta ismertségét. A II. világháború után a Bajor Állami Opera, majd a frankfurti opera főzeneigazgatója lett, s később a londoni Royal Opera House alkalmazta. Igazgatta a Chicagói Szimfonikus Zenekart, az Orchestre de Parist, a Berlini, majd a Londoni Szimfonikusokat. Kiváló hanglemez-dirigensként tartják számon, 31 Grammy-díjat kapott, európai és amerikai egyetemek avatták díszdoktorrá, az angol királynő pedig lovaggá ütötte. Ottlik Géza (1912–1990) író, műfordító. A háború alatt légoltalmi szolgálatra osztották be, és üldözötteket mentett. A háború befejezésekor a magyar szellemi élet megújítását tervezte a Nyugat hagyományait folytatva. 1946-ig a Magyar Rádió dramaturgjaként dolgozott. Huszonöt év magyar irodalma címmel előadásokat tartott a rádióban, hangjátékokat fordított, és írt. 1945-től 1957-ig a Magyar PEN Klub titkára volt. A Rákosi-rendszerben uralkodó dogmatikus irodalompolitika éveiben kiszorult az irodalmi életből, fordításokból élt. Kényszerű hallgatása 1957-ben ért véget, mikor megjelent Hajnali háztetők című kisregénye. József Attila-díjat, Kossuth-díjat, Szép Ernő-díjat és Örley István-díjat kapott. • Szentágothai János (ered. Schimert, 1912–1994) Kossuth-díjas magyar anatómus. Oktatási pályájának kezdetén új technikákat dolgozott ki a degeneráció kutatásával kapcsolatban. 1948-ban az MTA levelező, majd ’67-ben rendes tagjává választották. 1961-ben az ő tanszékén kezdték hazánkban az elektronmikroszkópos agykutatást. Leghíresebb tudományos munkája Az ember anatómiájának atlasza című, általa rajzolt tankönyv, amelyet 13 nyelvre fordítottak le. Az 1990-es országgyűlési választáson mandátumot szerzett és a külügyi bizottság tagjaként dolgozott. A ciklus lejárta után pár hónappal hunyt el.