100 éve született Robert Capa

390 Ft

Termék azonosító: 2013210060012

A Magyar UNESCO Bizottság javaslatára, az UNESCO Általános Konferenciája 2013-ban Robert Capa születésének centenáriumát felvette azon évfordulók közé, amelyeket a szervezet megünneplésre méltónak talál. A Magyar Posta a jubileum tiszteletére alkalmi bélyeget bocsát forgalomba. A bélyegképen Robert Capa Woman gathering a bundle of hay on a collective farm (Ukraine. August, 1947), míg a borítékrajzon a Budapest (Hungary, 1948) c. fotó látható az International Center of Photography / Magnum Photos gyűjteményből. A kisív Benedek Imre tervei alapján a Pénzjegynyomdában készült. Az újdonság október 2-ától kapható a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is. Robert Capa Friedmann Endre Ernő néven Budapesten született 1913. október 22-én. A Belvárosban töltötte gyermekkorát, szüleinek a Városház utcában volt varrószalonja és lakása. 1931-ben költözött Berlinbe, ahol politikai újságírást tanult, majd itt kezdett egy fotóügynökségnél dolgozni. 1933-ban rövid bécsi, majd budapesti tartózkodás után Párizsba indult: a filmiparban és a képes hetilapoknál egyaránt szerencsét próbált. Életét döntően a spanyol polgárháborúban készített fotóriportjai változtatták meg: ekkor futott be mint haditudósító, de sohasem szabadult a film vonzásától. 1938-ban Kínába utazott Joris Ivens dokumentumfilmjének asszisztenseként. 1939-ben Amerikába emigrált. A második világháború észak-afrikai, olaszországi, normandiai és németországi frontjain fényképezett a Life magazin riportereként. A háború után a Szovjetunióról, Magyarországról, Izraelről készített nagyobb lélegzetű riportokat. Hollywoodban is megfordult, barátai között írók, rendezők, színészek is voltak. Sokat fotózott forgatásokon is. 1954. május 25-én hivatása gyakorlása közben aknára lépett és életét vesztette. Több mint 70 ezer negatívból, kontaktfelvételből, pozitívból és dokumentumból álló hagyatékát az öccse által alapított International Center of Photography őrzi New Yorkban. 2008/2009 fordulóján a 937 képet magába foglaló Robert Capa-mestersorozatot a magyar kulturális kormányzat vásárolta meg. Azóta a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének része, ahol Robert Capa / A Játékos címmel 2013. szeptember 18. – 2014. január 12. között várja kiállítás az érdeklődőket, melynek keretében fényképek, vetített képek, tárgyak és dokumentumok, imitált enteriőrök és hangkulisszák idézik meg Capa világát. (Forrás: Fisli Éva kurátor, Magyar Nemzeti Múzeum)

Típus FDC
Rövid leírás A Magyar UNESCO Bizottság javaslatára, az UNESCO Általános Konferenciája 2013-ban Robert Capa születésének centenáriumát felvette azon évfordulók közé, amelyeket a szervezet megünneplésre méltónak talál.
Gyártó nyomda Pénzjegynyomda Zrt.
Kiadás éve 2013
Kibocsátás időpontja 2013. október 2.
Téma művészet
Tervező Benedek Imre