A Nemzeti Színház megnyitása blokk

500 Ft

Termék azonosító: 2002190030011-

"A Magyar Posta Rt. alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszönti a Nemzeti Színház ünnepélyes megnyitóját. „A Nemzeti Színház építésének els? komolyabb terve Széchenyi István nevéhez f?z?dik, aki a Duna partján egy nagyszabású épületet álmodott meg. Az intézményt részvénytársasági formában akarta létrehozni. A valóságban az építést Pest vármegye vette a kezébe. 1835-ben történt meg az alapk?letétel és 1837-re a mai Rákóczi út és Múzeum körút sarkán felépült a színház ifj. Zitterbach Mátyás klasszicista stílusú tervei szerint. Az épület sorsa kezdetekt?l különleges volt, már az építés pillanatában sem tartották ugyanis végleges megoldásnak, a kés?bbi tervekben a Széchenyi-féle nagy, pompás épület szerepelt.” Így indult a Nemzeti Színház több mint másfél évszázados története. Tekintettel arra, hogy az épületet 1908-ban életveszélyesnek nyilvánították, a színháznak a későbbiekben különböző épületek és más-más helyszínek adtak otthont. A társulat számára a Népszínház épületét (mai Blaha Lujza tér) bérelték ki, ahol egészen 1964-ig működött. A második világháborúban elszenvedett károk, majd a metró építése miatt az épület 1965-ben lebontásra ítéltetett. Ezt követően a társulat előbb a Nagymező utcába, majd a Hevesi Sándor térre költözött. 1977-től társadalmi mozgalom bontakozott ki a Nemzeti Színház felépítésére. A Magyar Posta 1986-ban feláras bélyegblokkot bocsátott forgalomba, így a blokk megvásárlói és a bélyeggyűjtők is hozzájárulhattak az építkezés költségeihez. Az új, és önálló Nemzeti Színház építése 2000. szeptember 14-én vette kezdetét a dél-dunai városközpontban. A bélyegblokk Hajdú József fotói és Milorad Krstic színpadi látványterve alapján készült. A bélyegképen a 2002. március 15-i színházavató előadás - Madách Imre: Az ember tragédiája - színpadi látványtervének részlete, a blokk bal oldalán az új színházépület esti kivilágításban látható, melyet a belső tér részletei és a jobb oldalt szimbolikusan lezáró színházi függöny köt össze a bélyegkép motívumával. A blokk keretrajzán olvasható felirat utal a Nemzeti Színház ünnepélyes megnyitójára. Az alkalmi boríték rajzán a régi Nemzeti Színház homlokzata és az új épület látható, alnyomatként a belső tér részlete jelenik meg. Az alkalmi bélyegzőt az átadásra kerülő színház stilizált rajza díszíti."

Típus alkalmi bélyegblokk
Rövid leírás A Magyar Posta Rt. alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszönti a Nemzeti Színház ünnepélyes megnyitóját.
Gyártó nyomda Pénzjegynyomda
Kiadás éve 2002
Kibocsátás időpontja 2002. március 14.
Perforációs méret 26 x 33 mm
Vágási méret 85 x 60 mm
Példányszám 100000
Téma kultúra
Tervező Elekes Attila
Bélyegzett/Postatiszta postatiszta