200 éve született Erkel Ferenc

500 Ft

Termék azonosító: 2010060030011-

A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszönti Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját. Erkel Ferenc (Gyula, 1810. nov. 7. – Budapest, 1893. jún. 15.) zeneszerző, karmester és zongoraművész. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsváron. Pesten 1834-ben mutatkozott be, majd a következő esztendőben véglegesen ott telepedett le. Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál, valamint a Budai Magyar Színjátszó Körnél dolgozott karnagyként. 1837-ben a Pesti Magyar Színházhoz, a későbbi Nemzeti Színházhoz került első karmesteri minőségben. 1840-ben írta meg első operá-ját, a Bátori Máriát, melynek szövegkönyvét Egressy Béni írta, aki haláláig (1851) segítőtársa volt operaszerzői munkájában. 1844-ben megnyerte a Kölcsey Ferenc Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amelyet számtalan esetben vezényelt. Bánk bán című operáját, amely egyben pályájának csúcsát is jelentette, 1861-ben mutatták be. Közreműködött a Zeneakadémia megalapításánál (1875), amelynek tíz éven át igazgatója és zongoratanára volt, majd az Operaház főzeneigazgatója lett. Karmesterként és szervező egyéniségének köszönhetően rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatása érdekében. Nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése, de karműveket, dalokat, kísérőzenéket, zongoradarabokat, zenekari műveket is komponált. Gazdag életműve példaértékű. Erkel Ferenc amellett, hogy kiváló sakkozó volt, tevékeny részt vállalt a hazai sakkélet szervezésében is. Tagja volt az 1839-ben megalakított első Pesti Sakk-körnek, majd annak 1849-es betiltása után az 1864-ben újra megalakított körnek alelnöki, később elnöki feladatait látta el. Az 1850-es évek közepétől – először Szén Józseffel együtt, majd annak halála után Récsi Emil társaságában – az 1860-as évek elejéig a magyar sakkozók legjobbjaként tartották számon. Korosodva mind ritkábban játszott, 1875 körül abba is hagyta a játékot, de a sakk-körbe rendszeresen bejárt, klubtársaival beszélgetett, nézte játszmáikat, feladványokat fejtett. (Forrás: www.filharmonia.com * www.wikipedia.org * Bottlik Iván írása) A sorszámozott blokk bélyegképén az alkotóművész Erkel Ferencet ábrázolta. A keretrajzon látható grafikai kompozíció alkotóelemei az Operaház épülete, kották és egy sakktábla részlet. A blokkhoz tartozó alkalmi borítékon Erkel portréja, az Operaház, valamint egy – Erkel Ferenc győzelmével végződő – Erkel-Szén sakkjátszma befejezése látható. Az alkalmi bélyegző grafikáján a portré stilizált rajza található.

Típus alkalmi bélyegblokk
Rövid leírás A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszönti Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját.
Gyártó nyomda Pénzjegynyomda
Kiadás éve 2010
Kibocsátás időpontja 2010. március 26.
Perforációs méret 30 x 40 mm
Vágási méret 90 x 65 mm
Példányszám 100000
Téma évforduló,híres ember,művészet
Tervező Svindt Ferenc
Bélyegzett/Postatiszta postatiszta